Ferenc pápa hangüzenetet küldött a csütörtök esti rózsafüzér-imádságra

A szentszéki szóvivő közölte, hogy az üzenetet az egyházfő a Gemelli-klinika kórtermében rögzítette.

Az orvosai ugyanakkor továbbra sem akarnak találgatni az egészsége alakulását illetően.
Ferenc pápa állapota továbbra is stabil – közölte a Vatikán péntek este. Az egyházfő klinikai kórképe még mindig összetett, és az orvosok továbbra sem bocsátkoznak találgatásokba az egészségi állapota alakulását illetően. Ferenc pápa pihenéssel, imával és a kezelések folytatásával töltötte a napját. Folytatta a közel egy hete végzett légzési fizioterápiát.
Péntek délelőtt mintegy húsz percet töltött a kórházi szobájához tartozó kápolnában, és dolgozott is.
Napközben orron át kapott magas áramlású oxigénpótlást, éjszaka pedig nem invazív gépi lélegeztetéssel segítik – közölte a Vatikán péntek este. Ferenc pápának a Szent Péter téren csütörtök este kihangosított hangüzenetével kapcsolatban Matteo Bruni szentszéki szóvivő az újságíróknak elmondta, hogy az egyházfő akarata volt, hogy hallják a hangját. Ferenc pápa üzenetében köszönetet mondott az érte mondott imákért.
Ezt is ajánljuk a témában
A szentszéki szóvivő közölte, hogy az üzenetet az egyházfő a Gemelli-klinika kórtermében rögzítette.
A szóvivő hozzátette, hogy Ferenc pápa hangja azért volt nehézkes, mert beszéd közben az orrán keresztül oxigént kapott. A péntek esti rózsafüzérimát a Szent Péter téren Lazzaro You Heung-sik bíboros vezeti. Ferenc pápa huszonkettedik napját tölti kórházban.
(MTI)
Nyitókép: Alberto PIZZOLI / AFP